Kérlek, Adam, könyörgök, állj félre és beszéljük meg, így mind a ketten itt fogunk meghalni, ebben a roncsban.. sikítva kérlelem a vezető ülésen található, immár számomra idegent. Három évig egy párként éltünk, de ennek most már vége, többet egy percet sem vagyok hajlandó vele lenni. Az elmúlt egy évben megjártam a poklok poklát és inkább meghalok, mintsem vele mennyek haza. Haza.. undorodva gondolok erre a szóra és jelentésére, nincs otthonom, se családom, és most már senkim sincs. - Könnycsepp gördül végig arcomon. - Az egyetlen ember a szüleim halála után, aki segített nem más, mint Adam, most pedig képes lenne megölni, ha nem teszem azt, amit akar. Nem az első eset, hogy kezet emelt rám és ez miatt nem egyszer kellett hazudnom a barátaimnak, a sérüléseimről. Mindig magamat hibáztattam, mintha nem ő lenne a bűnös, és nem ő okozta volna azokat a gyötrően fájdalmas sebeket. Sajgó ajkamhoz kapok, mikor megérzem a számban a vér és a félelem ízét. Hogyan ismerhettem ennyire félre valakit, ilyen hosszú időn keresztül? Mégis, mit gondoltam, amikor anya azt tanácsolta hagyjam el, mert nem bízik benne? Én makacs fejjel kiálltam mellette, hiszen úgy éreztem kiegészítjük egymást, de visszagondolva az igazság, hogy teljesen rám telepedett, féltékenységi rohamai miatt már senki sem akart velem barátkozni. Egyedül Cloe, aki mindvégig tartotta velem a kapcsolatot, akár telefonon keresztül is, órákig beszélgetünk, mert Adam bezárt, hogy ne tudjak elmenni sehova nélküle. Persze, ezek akkor még nem tűntek fel, mivel mindig a véletlenekre hivatkozott. Ma viszont életem legbátrabb döntését hoztam meg és közöltem vele, véget próbáltam vetni ennek a kapcsolatnak, akármi is legyen a következménye, ha kell, inkább a szüleimmel leszek, minthogy ezzel a vadállattal, aki miatt a testemet kénytelen vagyok takargatni, a hegek miatt!
Adam vérvörös szemeivel- miközben a kilométeróra már kezd kiakadni- rám néz, a lélegzettem hirtelen felgyorsul, majd meg is áll ebben a pillanatban. -Te mégis mit képzelsz? Kinek képzeled magad? Azt hiszed, csak úgy elhagyhatsz valaki másért? Ennyire idióta vagy Emily? Most szépen haza megyünk és kibaszottul kivered ezt a faszságot a fejedből, mert te kurvára nem fogsz engem elhagyni.. Ér-tet-ted? Szótagolja el az utolsó szót nyomatékosan. Az alkohol szagától úgy érzem én is képes lennék berúgni, és ez a mindennapjaink részévé vált már. Szavai mázsás súlyként nehezedtek testemre, megfulladók minden egyes kiejtett betűjétől.. -Nincs senkim Adam, ezt te is nagyon jól tudod! Hangom elhalkul. Kénytelen vagyok megadni magam, mert látom ebből nincs menekvés. A nézése alapján bármelyik pillanatban képes lenne pusztakézzel megfojtani, amitől még jobban elkap a hányinger, de nem a halál miatt, hanem az érintésétől undorodom. -Ha azt szeretnéd, hogy együtt mennyünk haza én is azt szeretném, buta voltam, kérlek bocsáss meg. Mennyünk haza, kérlek, de előtte mindenképp állj meg egy pillanatra, mert rosszul vagyok! Tudtam Emily, tudtam! Láttam rajta, mennyire megkönnyebbült ettől a mondattól, felengedte a gázpedált és az autó szépen lassan félre állt a legközelebbi parkolóba, majd rám nézett hosszú perceken keresztül csak nézett. - Amikor megkértem a kezed..- mutatott a gyűrűre az ujjamon, amire erőszakkal vett rá, hogy elfogadjam a múlthéten, egy otthoni vacsora után- megmondtam, sose engedlek el ezután, soha! Ordította fülembe, mintha nem vele szemben ülnék pár centire. - Tudom, Ed és tényleg sajnálom, tudod, ha sokat iszom, mindig össze vissza fecsegek.. A vérző ajkamhoz ért, amitől én felszisszentem. -Bocsáss meg Emily, nem akartalak megütni ismét,, csak mindig kihozol a sodromból! Bűnbánó képpel kért bocsánatot, ettől még jobban gyűlöltem, minden egyes alkalommal ugyanez a szituáció ismétlődött.. Em rossz, ezért Adam megbünteti, majd mindent az elsőre fogunk, akármi is történt. GYŰLÖLÖM. Az ajkamhoz közeledett, az egész testemet kirázta a hideg, próbáltam elhúzni a fejem, védekezni, de sikertelenül.. Rothadónak érezem ezt a csókot, a gyomrom felfordult, minden porcikám undorodik tőle, ahogy megpróbálta nyelvét a számba gyömöszölni, még jobban erősödtek bennem ezek az érzések. Ekkor jutott eszembe az ülés alatt található vasdarab, amit a biztonság kedvéért tartottunk a kocsiba, ha éjszaka jön haza és belekötnének, nem egyszer volt már rá példa. Megmarkoltam és vártam a tökéletes pillanatra, hogy feltudjam ellene használni, úgy éreztem eljött az ideje. Egyetlen suhintással rávágtam a fejére vele, és már rohantam is ettől a szörnyetegtől. Hogy hova? A lehető legmesszebb mielőtt észbe kap, sajnos alig tettem meg pár métert, Adam utánam kiáltott és már a nyomomba is eredt. - Büdös kurva, úgyis elkaplak. Érzem a teste közelségét a gyomromban, mintha egyre lassabban tudnék futni, mondjuk a magas sarkú nem épp a legjobb megoldás, ha az életedért futsz. Bánom azt a pillanatot, amikor ebbe akartam eljönni Adam testvérének esküvőjére, mintha nem is ikrek lennének Williammel, akkora a különbség közöttük, ő csupa szív lélek, ez a féreg viszont csak bántani tud engem. Minél tovább futok, annál közelebb van ő is, így döntenem kell, te mit tennél a helyemben? Hagyjam, hogy elkapjon vagy próbáljam menteni a menthetőt? Mikor észbe kapok én már tudom melyiket választottam, ott állok egy híd szélén, fogalmam sincs melyik városba fogok meghalni, de ez most nem is fontos. -Emily, gyere szépen le onnan, amúgy is tériszonyod van, nem szabad játszani az ilyenekkel. A futástól teljesen kifulladt, ex focista lihegte, aki az elmúlt évben csak engem rugdalt a labda helyett, majd közelebb lépett egyet. Lenéztem és valóban magába kerített a tériszony uralma. -Ne gyere közelebb, különben leugrok, nekem már úgyis mindegy, nem? Kérdeztem, miközben patakokban folyt szememből a könny, mivel ő előtte sose sírhattam, így volt a raktáron egy évnyi. -Család nélkül mit sem érek, a barátaimat elüldözted és most már látni se bírlak, SOHA többé.. Szóval két választást kapsz, mutatóm az ujjammal, az első, meghátrálsz, visszaülsz a kocsiba és szépen haza mész nélkülem, mert az biztos, hogy én nem fogok hazamenni veled. A másik, elviseled a halálom, mert ha nem engedsz el, akkor leugrok. Fenyegetőzőm, önbizalommal tele hanggal, hiszen tisztában vagyok vele, ugrani nem fogok. A fekete éjsötétben hangosan felnevetett, ettől még ijesztőbb lett ez az egész. Tévedtem volna? -Emily, mindketten tudjuk, ugrani nem fogsz, mert félsz a magasban és nem vagy annyira buta, hogy eldobd az életed, miközben olyan gondosan felépítettem a jövőnket. Ismét közelebb lépett egy lépéssel. Adam, ne gyere közelebb, megteszem! Én megteszem! Egyre-egyre közelebb jött, én egyre jobban féltem, a tervem kudarcától, már alig pár méter választott el minket, az utolsó mondata járt a fejemben, valamiért olyan furcsán, titokzatosan hangozott. –Mégis, hogyan értetted, felépítetted a jövőnket? Emily Laurent, te komolyan ezt megkérdezed tőlem? Szerinted, együtt lehetnénk most, ha a szüleid még élnének? –Hiszen autóbalesetben haltak meg, műszaki hibás autó miatt. Ekkor villant be a felismerés, olyan sok minden összejátszott akkor.. Te jó ég Adam, -ordítom torkom szakadtából- mit tettél velük? Em, kicsim mindent miattunk tettem, hiszen szét akartak minket választani, azt akarták menny el máshova tovább tanulni, így nem tudtunk volna együtt maradni. Hát nem érted? Mindent miattad tettem, a szerelmünkért, te pedig így hálálod meg? Fogalmam sincs, mi ez az érzés, ami bennem van, sose éreztem még ilyent, sose lettem még ilyen bátor, így tudtam mit kell tennem. Lehalkított hanggal közöltem vele, hogy szívem mélyéről gyűlölöm kilétem a vascsodáról az egyik lábammal és ugrottam. Ugrottam a halál torkába!
